Feldolgozni vagy elfogadni?

 Az utóbbi időben többen is kérdezték, hogy hogyan lehet feldolgozni a gyermekünk autizmusát?! 

Különbség van a feldolgozás és az elfogadás között. Elfogadni már elfogadtam. Másnak is javaslom, hogy olyan dolgokon, amin nem tud változtatni, azon ne gyötörje magát sokáig. 

A feldolgozás az egy nagyon hosszú folyamat, és őszintén szólva én sem értem a végére. Sőt azt gondolom, hogy 100%-osan nem is lehet ezt feldolgozni. Zsigivel nagyon jó úton járunk, és a fejlesztések hatására nagyon gyorsan tanul. Sokszor érzem azt, hogy "de jó, annyira szuper minden, feldolgoztam!" Aztán jön egy olyan élethelyzet, ami rávilágít arra, hogy az én gyerekem más mint a többi, nem illik be pl rendes oviba. Ilyenkor máris megint jön az elkeseredés. 

És ez az oka, hogy elkezdtem írni a blogot és ezt az oldalt! 

Mert én nem akarok mindig elkeseredni! És azt sem akarom, hogy más autista gyermeket nevelő szülő elkeseredjen. Azt szeretném, hogy olyan világban éljünk, ahol nem érzem magunkat kívülállónak. Lehetőséget szeretnék nyújtani a körülöttük élő embereknek, Nektek, hogy megismerjétek az autizmust, lássátok, hogy mi is ez tulajdonképpen és együtt egy elfogadóbb társadalmat építsünk!

Legyél hálás!

 

Minden szülő mikor kiderül babát vár, elképzel a gyermekének egy életet. Ha nem is konkrétan orvosnak, vagy ügyvédnek esetleg leendő családi vállalkozónak szánja, ( bár titkon reméli, valamelyik lesz a felsoroltak közül ) de azért azt mindenképp szeretné, hogy egészséges legyen, boldog legyen, legyenek barátai, iskolába járjon, okosodjon, legyen jó tanuló, találja meg élete párját, akivel majd gyermekei lesznek, a lényeg, hogy a lehető legjobban boldoguljon az életben.
Aztán a gyermek 1-1,5 évesen elkezd máshogy viselkedni mint az átlag, furcsa szokásai lesznek, esetleg nem beszél még 4-5 évesen sem. A diagnózis hamar megszületik: gyermekkori autizmus. 

A szülők már nem orvosnak, ügyvédnek vagy leendő családi vállalkozónak szánják, csupán azt akarják, hogy képes legyen az önálló, boldog életre.

 
Villámgyorsan jön az újratervezés.

 
Nem az érdekel, hogy melyik legújabb csúcs szuper játékot kéne megvenni karácsonyra, hiszen a gyerek egy szívószálnak sokkal jobban örül. Most csak az a fontos, hogy 6 éves koráig a lehető leghatékonyabb fejlesztésekre hordjam el a gyereket.
Más szülő magánóvodát keres, ahol a legszuperebb ellátást kapja a kicsi, akinek viszont autista gyermeke van, már annak is örül, ha legalább 1 óvoda várólistára teszi a gyerekét.
Sokan panaszkodnak, hogy a gyerek egész nap össze vissza eszik mindenfélét, eközben az én gyerekem reggeltől estig csak rizibizit fogad el, akár hétfőtől vasárnapig.
Látom a büszke szülőket, ahogy tanítják a gyermeküket biciklizni, összeszorul a szívem ha arra gondolok az én fiam még a kismotorra sem hajlandó felülni.
Hallom mikor szülők arról panaszkodnak, hogy be nem áll a gyereke szája, én a fél karomat oda adnám, ha tudnék vele beszélgetni.

 
Kérlek, most egy percre állj meg és adj hálát azért, hogy a gyermeked játszik a csúcs szuper játékával, légy hálás azért, hogy van hova oviba, suliba járnia. Örülj annak, hogy sok finom ételt eszik meg. Legyél rá nagyon büszke, hogy tud biciklizni, és értékeld azt is, hogy el tudja mesélni a napját Neked.

Kérlek, ezeket soha ne mond autista gyereket nevelő szülőnek!

1. Nincs ennek a gyereknek semmi baja, majd kinövi. 

2. A te hibád, rosszul nevelted. 

3. Az én gyerekem is ugyanilyen. 

4. Miért nem adsz neki normális ételt, biztos a chips miatt nem eszik. 

5. A sok mese okozta az autizmust.

6. Múltkor hallottam egy jó terapiáról, ki kéne próbálni, hátha majd az segít. 

7. Kár érte, pedig olyan szép...

Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb ember segítő szándékkal hangoztatja a fent említett mondatokat, de kérlek ezeket akkor se mond egy autista gyermeket nevelő szülőnek, ha így gondolod. 

Arról győzködni egy érintett szülőt, hogy mivel "rontotta el" a gyermekét és tette autistává, nagyon nagy károkat tud okozni az ember lelkében, még úgy is, hogy nyilvánvalóan butaság. 

Egy autista gyereknek sok furcsa szokása lehet, ezeket a szülők már ismerik és hozzászoktak, vagy legalabbis ők nap mint nap együtt élnek vele. Ne te próbáld megváltoztatni a gyereket és leszoktatni erről. Nem fog menni. Tanácsokat se adj, amivel szerinted le lehetne szoktatni a gyereket. Biztos vagyok benne, hogy a szülők már mindent megpróbáltak. 

Amikor megtudtam, hogy Zsigi autista éjszakákat töltöttem azzal, hogy a létező összes terápiát felkutattam, mindennek utána olvastam a témával kapcsolatban. Minden szülő ezt teszi. Ezért nem valószínű, hogy újat tudsz mutatni egy olyan szülőnek, aki minden pillanatban ezzel foglalkozik. 

Amit te tehetsz, és amiért ők nagyon hálásak lesznek:

Támogasd a szülőket abban, amit tesznek és ne kérdőjelezd meg a gyermekükkel kapcsolatos döntéseiket mert ők ismerik a legjobban gyermeküket.  Az érintettek sokszor kerülnek mélypontra, mert hidd el nem egyszerű egy autista gyermeket nevelni. Hallgasd meg őket olyankor és biztosíts, hogy számíthatnak rád. 

Szeresd nagyon a gyermeküket és fogadd el olyannak, amilyen. 

Vannak olyan terápiák, amik akkor lesznek a leghatékonyabbak, ha rokonok, barátok is részt vesznek benne. Legyél benne partner, segítsd a munkájukat, mert ezzel a gyermekük fejlődését segíted. 

Megismerni. Megérteni. Elfogadni.

6+1 tanács tőlem neked

1. Bízz magadban és a megérzéseidben, mert te ismered legjobban a gyermekedet. Ha úgy érzed valami nem stimmel a gyermeked viselkedésével, ne habozz utána járni, akár a védőnőnél, akár speciális szakembernél. Az autizmus legnagyobb ellensége az idő! 

2. Nem vagy rossz anya / apa. Sőt a gyermeked sem rossz. Ne higyj azoknak, akik próbálnak meggyőzni arról, hogy rosszul neveled a gyermeked és ez a baja. Az autizmus nem nevelés kérdése. 

3. Hidd el, hogy a gyermeked szeret, csak  nem biztos, hogy ki tudja fejezni. Te jelented a legnagyobb támaszt az életében! Akkor is szeret, ha tombol, és hidd el szüksége van Rád! 

4. Ne terheld túl a gyermekedet! Rengeteg szuper fejlesztés létezik, de képtelenség az összesre eljárni. Gondolj bele, hogy ő még csak egy gyerek, és hamar elfárad, hagyd, hogy gyerek legyen, amikor csak úgy vagytok és semmilyen "feladata" nincs.

5. Ne akarj mindig tökéletes lenni. Engedd meg néha magadnak, hogy nem foglalkozol a lakás állapotával. A gyermeked nem fog emlékezni arra, hogy időnként nem porszivoztál fel, vagy a ruhát csak másnap tudtad újra mosás után kiteregetni, sőt még azt sem fogja a szemedbe vágni, ha néha rendeled az ételt. Viszont arra fog emlékezni, hogy milyen jókat mókáztatok együtt és mennyire szerette mikor este mesét olvastál neki. 

6. Ha úgy érzed nem bírod már tovább és eleged van mindenből, tudd, hogy nem vagy egyedül. Sokan érezzük ezt egy fárasztó nap után. Sokszor érezzük azt, hogy sokkal több energiát fektettünk bele a gyermekünk fejlődésébe, mint amennyi eredményt látunk. Ilyenkor ne add fel, mert minden, amit teszel a gyermekedért meg fogja hozni a gyümölcsét és csodálatos fejlődésen megy keresztül. Lehet, hogy van amire hónapokat kell várni, de ne add fel, mert megéri. Az autista gyermeket nevelő szülőkben hamar kialakul az a fantasztikus tulajdonság, hogy tudjak értékelni az apró eredményeket is. Tarts ki! Nem hiábavaló a munkád!

+1 Ha te jól vagy, ő is jól van! 

Levél a kisfiamnak

Édes Drága Egyetlen Zsigikém!

Mikor a pocakomban voltál, még nem sejtettem, hogy milyen feladat vár majd Rád és rám. Csak egy dolgot tudtam, hogy szeretlek és örökké szeretni foglak feltétel nélkül.

Életem egyik legcsodálatosabb pillanata volt, hogy édesanyává váltam, mégpedig a Te anyukáddá. 

Mikor kiderült számomra, hogy egy nagyon különleges kisfiú vagy megijedtem, féltem, hogy vajon jól fogom e csinálni? Tudom e csinálni? De Te minden nap tanítassz engem és jobbá teszel. Szebbé teszed az életemet és ezért örökké hálás leszek Neked! 

Vannak nagyon nehéz napjaink, amikor a tehetetlenségem miatt sírni is tudnék, de szeretném ha tudnád, hogy soha senkivel nem cserélnék. 

Egy csodálatos kisfiú vagy, aki jószívű, okos, vidám, és végtelenül szeretetre méltó. Örülök és büszke vagyok arra, hogy a Te anyukád lehetek! 

Szeretlek! Örökké szeretni foglak! Feltétel nélkül! 

Puszillak!

Anya

Kedves Te!

Kedves Te, aki épp most tudtad meg, hogy a drága kis gyermeked autista, kérlek ne csüggedj!

Kérlek, vegyél egy mély levegőt és öleld most szorosan magadhoz. Szükségetek lesz egymásra, mert nem szépítem, egy nagyon nehéz út vár most rátok. 

Tudom, hogy mit érzel, mert én ugyanezt éreztem, amikor a vizsgálati hét után elmondták az eredményt. Tudom, hogy már tudtad, hogy a gyermeked más mint a többi gyerek, hisz ezért vagy most itt. Tudom, hogy most legszívesebben zokognál, zokogj, én is ezt tettem. És zokogj annyiszor amennyiszer úgy érzed, hogy ki kell adnod magadból a félelmet, a dühöt, a fáradtságot.

Tudom, hogy azon gondolkodsz miért pont a te gyereked autista? Bevallom én is sokszor gondoltam erre. Keresed az okokat, tudom, mert én is kerestem. De kérlek hidd el, hogy nem a te hibád! Akkor sem a te hibád, ha körülötted ezt mondják. Hidd el, hogy Te egy szuper anya / apa vagy! 

Tudom, hogy fogalmad sincs, hogy mi lesz ezután, én sem tudtam.

Adj időt magadnak arra, hogy az első sokk hatás elmúljon és szedd fel magad a padlóról. Tudom, hogy könnyű mondani, de ugyanezen mentem át én is. 

Az élet nem áll meg, a nap holnap is fel fog kelni és a gyermeked holnap is az a drága kiscsillag lesz, aki a diagnózis előtt volt. Ugyanaz a gyermek. Ugyanaz, aki eddig sem nézett a szemdbe, vagy aki lábujjhegyen mászkált a szobában. Ugyanaz a gyermek, aki mindig is sorba rendezte a kisautóit, ahelyett, hogy játszott volna velük. Ugyanaz a gyermek, aki születése óta csak a te kezedben érezte biztonságban magát. A különbség az, hogy tudod az okát mostmár. 

Tudom, most azt kívánod bárcsak valami más lenne a gond. De neked most ezzel a helyzettel kell megbírkoznod.

Ne dugd homokba a fejed! A szakemberek értik a dolgukat. Fogadd meg a tanácsukat, az útmutatásukat. És tudod miért? Mert a gyermekednek az lesz a legjobb. 

Kérlek bízz magadban, mert tudom, hogy meg tudod csinálni. Tudom, hogy erős leszel, tudom, hogy a legjobbat fogod neki nyújtani. 

Drukkolok Neked és szeretettel gondolok majd Rád!

Viszlát 2020, hello 2021

 

Kedves 2020.

Reményekkel telve vártalak. Azt gondoltam ez lesz az az év, melyben helyrehozzuk, ami elromlott, belevágunk abba, ami eddig még nem volt, folytatjuk azt, ami bevált. És bár sok mindent sikerült megoldani, létrehozni, folytatni, mégis fájó szívvel fogok visszatekinteni az idei évre.
Sok mindenkit elveszítettünk, közeli hozzátartozókat és távoli ismerősöket, közszereplőket, sportolókat, művészeket. Sokan vették elő a "B" tervet és értékelték át az életüket.
2020, köszönjük, hogy megtanítottál bennünket az összefogásra, arra, hogy vigyázzunk a másikra, egymás önzetlen támogatására.
Láttam beindulni a fiam beszédfejlődését, sikerült bekerülni egy szuper oviba és megtaláltuk az utunkat a zene területén is. Végezetül pedig, mindennél jobban köszönöm, hogy megszületett a mi csoda babánk.

Azt gondolom, hogy szükség volt arra, hogy felnyíljon a szemünk és értékeljük végre az IGAZÁN fontos dolgokat.

Azért csak gyere 2021, már nagyon várunk!

Búcsú

Drága Mama!

Nem tudtam elbúcsúzni tőled, mert azt hittük jobban vagy és jössz haza. 

Nem tudtam elmondani, hogy te vagy a világ legjobb nagymamája és dédije. 

Nehéz most mit mondani. Milliónyi emlék jön fel bennem, és végtelen sok a könny. 

Köszönöm, hogy szerettél, hogy bátorítottál, hogy hittél bennem! 

Köszönöm, hogy támogattál. 

Köszönöm, hogy bíztattál Zsigivel kapcsolatban és köszönöm a sok kedves szót, amiből mindig erőt meritettem. 

Nagyon fogsz hiányozni! 

Soha soha soha soha soha soha soha nem felejtünk el!!!

Zene nélkül mit érek én...

... mondaná Zsigi ha tudná. 

Már kiskorában megfigyeltük, hogy Zsigike nagyon érdeklődik a zene iránt. Tátott szájjal hallgatta, sőt követelte, hogy énekeljek neki. Ha valami miatt kiakadt, zenével mindig meg tudtuk nyugtatni. Sőt másfél éves korára már két kispohárral vissza is dobolt nekünk ritmusra dalokat. 

A sok negatív esemény közepette, amikor hagyta el a már megtanult szavakat, illetve egyre rugalmatlanabbá vált, feledésbe merült ez a tudománya. Most azonban kezd körvonalazódni, hogy tulajdonképpen a zene az, ami a leginkább érdekli. Beszélni nem igen beszél, de oviból hazajövet rendszeresen énekli az aznap tanult dalokat.

Gyönyörű angyali hangja van. 

Zsigike egyik borzasztóan idegesítő tevékenysége (ablakon, korláton, falon, padlón, szekrényen való dobolás) nyitotta fel a szemünket arra, hogy meg kéne próbálni dob oktatásra hordani. 

Vasárnap volt először. Örömmel jelentem, hogy nagyon élvezte, izgatott volt végig, dobolt, próbálgatta magát. Csütörtökön megyünk újra. 

Autista gyermeket nevelő szülőként azt tudom tanácsolni, hogy keressük, kutassuk azt a területet, tevékenységet, ami picit is felkelti a gyerekünk érdeklődését, adjuk meg a lehetőséget, hogy kipróbáljon minél több dolgot. És legfőképpen TÁMOGASSUK. Ez a mi feladatunk. 

Szóval dobolásra fel! 

Látlak

 Szeretettel küldöm minden anyának, apának, akik hasonló cipőben járnak! 

(Nem én írtam, és számomra nem ismert a szerzője) 

Látlak...

Látom, hogy terápiára viszed a gyermekedet, miközben a barátaid a gyerekeiket focizni vagy balettozni viszik.

Látom a könnyed, mikor éjszaka sírsz, mert nem ezt az életet képzelted el, mert nagyon nehéz.

Látom a remegő kezed, mellyel véded a gyermeked, óvod és ápolod.

Látlak, mikor leszólnak, mikor bántanak,de erősen mész tovább.

Látom, hogy lesütöd a szemed, amikor az összes barátod dicsekszik az eredményekkel és a jegyekkel.

Nézem, ahogy zsonglőrködsz az idővel és mindenkinek meg akarsz felelni.

Látom, órákig ülsz éjszaka a számítógép előtt és nyomozod, hogy mire van szüksége a gyermekednek.

Látom, hogy apránként eltűnsz, de folyton túlteszed magad a családodért, gyerekedért.

Látom, hogy olyan erővel húzod meg a gyengeség erejét, amiről nem is álmodtál.

Látom, hogy tisztelettel mutatod ki a pedagógusokat, a terapeutákat és az orvosi szakembereket, akik a gyermekedet szolgálják.

Nézem, ahogy korán reggel felkelsz, hogy újra megcsináld az egészet egy újabb kaotikus éjszaka után.

Látlak, amikor a szakadék szélén állsz, küzdesz az életért.

Tudom, hogy láthatatlannak érzed magad és senki sem vesz észre.

Látom, hogy minden nap nagy levegőt veszel és folytatod.

Látom a hatalmas boldogságot egy apró eredmény mögött és azt hiszed, senkivel nem tudod megosztani.

Látom, hogy mindent megteszel, hogy a lehető legjobb ellátást nyújtsd a gyermekednek otthon, iskolában, terápiában, fejlesztéseken és az orvosnál.

Amit csinálsz, az számít. 

Megérte.

Azokon a napokon, amikor azon tűnődsz, hogy képes vagy-e még egy percre, szeretném, ha tudnád, hogy látlak.

Szeretném, ha tudnád, hogy gyönyörű vagy.

Szeretném, ha tudnád, hogy megéri. 

Szeretném, ha tudnád, hogy nem vagy egyedül. 

Szeretném, ha tudnád, hogy a szeretet a legfontosabb dolog, és hogy te vagy a legjobb benne.

És azokban a napokban, amikor fejlődést látsz, azok a pillanatokban, amikor a kemény munkának megvan a jutalma, és a siker íze, én is büszke vagyok rád.

Bármilyen nap is van ma...

Sokat érsz, jól csinálod...

És látlak Téged. ❤

Óda a mi két drága Fanni néninkhez

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy két szuper Fanni nénink van. Zsigike fejlődésében nagy szerepet játszott az, hogy rátaláltunk két olyan elhivatott, munkáját szerető emberre, akik lehetetlent nem ismerve dolgoznak azért, hogy többek közt az én fiam is képes legyen az önálló életre. 

Zsigi kemény dió, nagyon huncut, nagyon cuki, de borzasztóan rugalmatlan. Olyan memóriája van, amit sokan megirígyelnének. Ebből kifolyólag sajnos, ha valahol valamilyen negatív dolog éri, nem felejti el. Negatív dologként nem olyasmit kell elképzelni, hogy a bőrét nyúzzák, bármennyire is ehhez hasonló hangokat hallat. Az nem tetszik neki pl. ha fejjel lefelé lógatás után ki kell mondania azt a szót, hogy "baba"... Bár így belegondolva, ezt én sem élvezném. 

Visszatérve, hálásak vagyunk azért, hogy ennyit foglalkoznak a kisfiúnkkal, és velünk is, hisz rengeteg erőt ad nekünk, szülőknek, ha jó híreket és megerősítést kapunk azzal kapcsolatban, amit nap mint nap megteszünk Zsigiért. 

Köszönjük a szeretetet.

Köszönjük a profizmust.

Köszönjük a rugalmasságot.

Köszönjük az odafigyelést.

Köszönjük a támogatást.

Köszönünk MINDENT!

Hogyan magyarázzuk el autista gyermekünknek, hogy elfogyott a pez cukorka?!

 

Úgy esett e rém eset, hogy megették az összeset...

Rengeteg általánosítás terjed az interneten pl. az autisták nem néznek az ember szemébe, vagy nem viselik el az érintést. 

Nos, Zsigi csodaszépen tartja a szemkontaktust és kifejezetten követeli a "csikibulit" is. Viszont ha elfogy a pez cukor, vagy lemerül a telefon égbekiáltó patáriát csap. 

A férjem elkövette azt a hibát, illetve hibák sorozatát, hogy hozott cukrot és ráadásul csak 1 csomagot. Ha Zsigit kérdezitek a fél fogára sem elég.

Szerencsére Zsófi, Zsigi húga nagyon jól kezeli a hisztit, megy vigasztalni, ölelgetni, nyugtatni a nagytesót. 

Vészhelyzet sikeresen elhárítva ,túl vagyunk egy kemény fél órás hisztin, leülök a pici Nándibébivel, mikor megjelenik Zsigi és boci szemekkel megkérdezi , "kérsz cukorka?!" ( Ő így kér...) 

Szóval ha valakinek van ötlete, hogy magyarázzuk el autista gyermekünknek, hogy elfogyott a pez cukorka, kérem, ne tartsa magában! 

Amit a covidnak "köszönhetünk"

Szörnyű ez a cím, és senki ne gondolja, hogy mi élvezzük ezt a helyzetet, de mégis olyan pozitív dolgokat hozott az életünkbe ez a kényszerpihenő, hogy tulajdonképpen hálásak vagyunk érte.

 Aki ismer minket tudja, hogy szó szerint reggeltől estig fejlesztésre járt Zsigi a tavaszi covid szünet előtt.

 Aki még most hall rólunk először, röviden annyit, hogy Zsigit tavaly nem vették fel oviba, hiába töltötte be a 3.életévet, nem integrálható státuszt kapott. 

Mellesleg felháborító, ahogy az ezirányú vizsgálat zajlott. Másfél óra várakozás után 5 (!) perc alatt egy Zsigi számára vadidegen, unszimpatikus ember kijelentette, hogy mivel nem pakolta fel neki a kockákat egymásra saaaaaaajnos nem mehet közösségbe. OK.. 

A lényeg, hogy az első sokk után felszivtuk magunkat és úgy fogtuk fel,nyertünk még 1 évet az intenzív fejlesztésére. 

Reggel korai fejlesztés, utána rohanás az uszodába HRG terápiára, majd haza ebédelni gyorsan egy keveset. Ebéd után egyéni és csoportos TSMT. Ha épp nem HRG volt, akkor autista specifikus fejlesztés, vagy kutyaterápia. 

Egyszercsak minden megszűnt én pedig kétségbeestem, hogy most mi lesz? (Sajnos eddig rossz tapasztalataink voltak azzal kapcsolatban, ha elmaradt 1-1 alkalom.) Visszafejlődik és kezdhetjük elölről? Vagy kezelhetetlenül hisztis lesz, esetleg magába fordul?! 

Ehelyett az én drága kisfiamnak stílusosan az első mondata hosszú hosszú idő óta az volt "Kezet kell mosni". Hálás köszönet Győrfi Pál! 

Ismerj meg minket!

 Sziasztok!

Már többen javasolták,hogy kezdjek el írni az életünkről. Az életünkről,ami számunkra nem annyira különleges,mégis másoknak erőt adhat,azoknak akik hasonló cipőben járnak.

Hogy miért gondolja bárki is ezt?! 

3 gyereket nevelünk a férjemmel együtt,a legidősebb fiúnk autista. Már 2 éve tudjuk, fejlesztjük, támogatjuk. 

Zsigi 4 és fél éves,nem beszél,bár igyekszik és hisszük,hogy változni fog ez az állapot. 

8 hónapos volt,mikor kimondta az első szót "alma". És onnantól meg sem állt. Énekelt,mondokazott, számolt. Másfél évesen már mondatokban beszélt. Büszkén újságoltuk a rokonoknak,csoda gyerekként volt számontartva. Aztán történt valami,amit mi sem tudunk,hogy mi,de Zsigi egyre kevesebb dolgot mondott és egyre kevesebb dolog érdekelte. Megijedtünk,de álmunkban sem gondoltuk,hogy ez lenne az autizmus. Megszületett a kistestvére és az utolsó mondat,ami elhagyta a száját az volt "szép baba". Cselekedni kellett,hisz ez nem normális. Ekkor már elmúlt 2 éves is. Egy kedves ismerősünk eljött hozzánk és arra jutott,hogy Zsigi valószínűleg autista,de mindenképp ezirányú vizsgálat kell neki. Fél évet vártunk a vizsgálatra. De akkor már tudtuk,hogy O más mint a többi,ez nem csak átmeneti állapot. Megkaptuk a diagnózist: f84.00 gyermekkori autizmus. Hidegzuhany.

Azóta eltelt 2 év. Már két testvére van. Óvodába jár és szavakat mond. Nagyon sok fejlesztést kap. Folyamatosan okosodik,ügyesedik. 

Ezzel a bloggal szeretnék segíteni azoknak ,akik szintén hasonlóan különleges gyermeket nevelnek. Nincsenek egyedül,nekünk is vannak jó és rossz napok. Támogassuk egymást! 

Szeretettel,

Pötyi