Zene nélkül mit érek én...

... mondaná Zsigi ha tudná. 

Már kiskorában megfigyeltük, hogy Zsigike nagyon érdeklődik a zene iránt. Tátott szájjal hallgatta, sőt követelte, hogy énekeljek neki. Ha valami miatt kiakadt, zenével mindig meg tudtuk nyugtatni. Sőt másfél éves korára már két kispohárral vissza is dobolt nekünk ritmusra dalokat. 

A sok negatív esemény közepette, amikor hagyta el a már megtanult szavakat, illetve egyre rugalmatlanabbá vált, feledésbe merült ez a tudománya. Most azonban kezd körvonalazódni, hogy tulajdonképpen a zene az, ami a leginkább érdekli. Beszélni nem igen beszél, de oviból hazajövet rendszeresen énekli az aznap tanult dalokat.

Gyönyörű angyali hangja van. 

Zsigike egyik borzasztóan idegesítő tevékenysége (ablakon, korláton, falon, padlón, szekrényen való dobolás) nyitotta fel a szemünket arra, hogy meg kéne próbálni dob oktatásra hordani. 

Vasárnap volt először. Örömmel jelentem, hogy nagyon élvezte, izgatott volt végig, dobolt, próbálgatta magát. Csütörtökön megyünk újra. 

Autista gyermeket nevelő szülőként azt tudom tanácsolni, hogy keressük, kutassuk azt a területet, tevékenységet, ami picit is felkelti a gyerekünk érdeklődését, adjuk meg a lehetőséget, hogy kipróbáljon minél több dolgot. És legfőképpen TÁMOGASSUK. Ez a mi feladatunk. 

Szóval dobolásra fel!