Sziasztok!
Már többen javasolták,hogy kezdjek el írni az életünkről. Az életünkről,ami számunkra nem annyira különleges,mégis másoknak erőt adhat,azoknak akik hasonló cipőben járnak.
Hogy miért gondolja bárki is ezt?!
3 gyereket nevelünk a férjemmel együtt,a legidősebb fiúnk autista. Már 2 éve tudjuk, fejlesztjük, támogatjuk.
Zsigi 4 és fél éves,nem beszél,bár igyekszik és hisszük,hogy változni fog ez az állapot.
8 hónapos volt,mikor kimondta az első szót "alma". És onnantól meg sem állt. Énekelt,mondokazott, számolt. Másfél évesen már mondatokban beszélt. Büszkén újságoltuk a rokonoknak,csoda gyerekként volt számontartva. Aztán történt valami,amit mi sem tudunk,hogy mi,de Zsigi egyre kevesebb dolgot mondott és egyre kevesebb dolog érdekelte. Megijedtünk,de álmunkban sem gondoltuk,hogy ez lenne az autizmus. Megszületett a kistestvére és az utolsó mondat,ami elhagyta a száját az volt "szép baba". Cselekedni kellett,hisz ez nem normális. Ekkor már elmúlt 2 éves is. Egy kedves ismerősünk eljött hozzánk és arra jutott,hogy Zsigi valószínűleg autista,de mindenképp ezirányú vizsgálat kell neki. Fél évet vártunk a vizsgálatra. De akkor már tudtuk,hogy O más mint a többi,ez nem csak átmeneti állapot. Megkaptuk a diagnózist: f84.00 gyermekkori autizmus. Hidegzuhany.
Azóta eltelt 2 év. Már két testvére van. Óvodába jár és szavakat mond. Nagyon sok fejlesztést kap. Folyamatosan okosodik,ügyesedik.
Ezzel a bloggal szeretnék segíteni azoknak ,akik szintén hasonlóan különleges gyermeket nevelnek. Nincsenek egyedül,nekünk is vannak jó és rossz napok. Támogassuk egymást!
Szeretettel,
Pötyi
Annácskám!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy gondoltál rám!
Várom a folytatást.
Írj, kérlek, minél többet magatokról, mert szeretnék a részese lenni a történeteteknek.
Szeretettel: Zsóka, mint a nagynénitek